Már régóta álmodozik egy prémium árnyékolóról? Szeptember 30-ig van lehetősége az otthonfelújítási támogatás keretében előrendelni kertjének, erkélyének új díszét, egy okos pergolát. A visszaigényelhető, vissza nem térítendő állami támogatás összege akár 3 millió Forint is lehet.

Mi az az Otthonfelújítási támogatás, és kik igényelhetik?
Ez egy utótámogatás, ami azt jelenti, hogy a benyújtott számlák alapján, a munkálatok befejezését követően igényelhető vissza egy bizonyos összeg. Számos felújítási tevékenységre igényelhető, többek között külső árnyékolók, napellenzők, előtetők kivitelezésére.
A támogatást olyan házas- vagy élettársak, vagy akár egyedülálló szülők is igényelhetik, akik legalább egy 25 év alatti gyermeket nevelnek, vagy várnak. A gyermeket igazolni kell lakcímkártyával vagy anyakönyvi kivonattal.
Fontos, hogy egy vállalkozói szerződés is szükséges a visszaigényléshez, melyek részletesen tartalmazzák az anyagköltségeket, illetve a munkadíjat.
Hogyan történik a visszaigénylés?
A visszaigénylés a munkálatok befejezését követően indulhat el, a dokumentumokat legkésőbb 2022. december 31-ig lehet leadni. A megnövekedett igény miatt pergoláink gyártási ideje 11 hét, így legkésőbb 2022. szeptember 30-ig tudunk olyan megrendeléseket fogadni, melyekre a támogatás igényelhető. Az igénybevétel jogszerűségét a Magyar Államkincstár a folyósítást követően 180 napig helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálhatja.
Milyen összeget lehet visszaigényelni?
A Magyar Államkincstár a felújítási munkálatokról kiállított és kifizetett számlák értékének 50%-át, legfeljebb 3 millió Ft-ot utólag utál át az igénylő bankszámlájára. Fontos kiemelni, hogy a támogatás összegében az anyagköltség és a munkadíj 50-50%-os arányban szerepelhet -azaz nem vehető igénybe kizárólag munkadíjra vagy kizárólag anyagköltségre.
A Magyar Államkincstár weboldalán részletes információkat, útmutatást és kalkulátort is talál a Lakásfelújítási támogatáshoz.
Igényelje a vissza nem térítendő támogatást pergolájához!
A támogatás igénybe vehető külső árnyékolókra:
- e) pontban meghatározottak szerint: külső homlokzaton elhelyezett napellenzőkre;
- m) pontban meghatározottak szerint: „gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása” támogatható, melybe a pergola típusú kialakítás is beletartozik;
- n) pontban meghatározottak szerint: „terasz, loggia, erkély, előtető építése”.
Válassza a Pergola AR csapatát, ha igazán exkluzív és egyedi megoldásokra vágyik!
- Több mint 10 év tapasztalattal rendelkezünk prémium árnyékolásban.
- Német minőségű, Európában gyártott exkluzív termékeket kínálunk, melyek okos otthon rendszerrel is kombinálhatók.
- Több mint 50 hazai referencia kötődik hozzánk, melyek között megtalálhatóak mind családi házas, mind társasházas, mind hotel referenciamunkák.
- Személyre szabott megoldásokat kínálunk, pergolájának csak a képzelet szabhat határt. Álmai árnyékolórendszerét egyszerűen megtervezheti Pergola AR applikációnk segítségével.
- Számos extra kiegészítő rendelhető pergoláinkhoz. Ilyen például az exkluzív megjelenést kölcsönző üvegfal, a fűtőelem, vagy a látványos LED világítás.
Amennyiben szeretné, hogy az Ön udvarát, teraszát is egy praktikus, mégis esztétikus pergola vagy napellenző díszítse és szeretne akár 3 millió Forint állami támogatást igénybe venni ehhez, keressen minket elérhetőségeinken 2022. szeptember 30-ig!
